Darts verseny 1992-ben néhány meghatározó játékos, köztük a BDO-dartsvilágbajnokság korábbi győztesei, akik még mindig aktív szerepet játszottak a sportágban, kiléptek az anyaszervezetből, majd megalakították a WDC-t, amely a mai PDC elődjének tekinthető. 1994-ben megrendezték első világbajnokságukat, amelyet Dennis Priestley nyert meg.
A kilépő játékosok versenye jelentős konkurenciát jelentett a BDO-nak, illetve a BDO-világbajnokság nézettségének. A versenyt a kezdetektől fogva műholdas televízión sugározták, így több nézőhöz, rajongóhoz is jutott el. 1994 és 2001 között a WDC / PDC világbajnokságban résztvevő játékosok nyereményalapja alacsonyabb volt, mint a BDO nyereményalapja, bár az 1997-es PDC-világbajnok 45 000 fontot kapott, szemben a 2017-es BDO-világbajnokkal, amely 38 000 font díjazásban részesült, így elmondható, hogy a két szervezet közti szponzorációs háttér is jelentős különbségűre nőtt a kezdeti éveket követően. 2010-ben a nyereményalap először elérte az 1 000 000 fontot, a világbajnok 200 000 fontot kapott győzelméért.
A 2014-es és 2015-ös PDC világbajnokok összdíjazása elérte a 250 000 fontot. 2018-ban a nyereményalap 1 800 000 fontra nőtt, a világbajnok pedig 400 000 fontot kapott.